Sziasztok,
Múlt héten a hétköznapok mókuskerekes lendületében, még nagyon örültem annak, hogy a hétvégém 3 napból fog állni, nem a megszokott soványka 2-ből. Tisztában voltam azzal is, hogy nem fogok 3 napig csak lazsálni, mert rengeteg munkám van, és egy-egy kiadós alvás is rámfért már.
Szombat:
Pénteken délután beesett egy sürgős modul bővítés, úgyhogy a szombat délelőttöm ennek a feladatnak a megoldásáról szólt. Utána ebéd után úrrá lett rajtam a fáradtság, így engedtem a nyomásnak, aludni tértem. 1 órát sikerült horpasztani, vagy ahogy mostanában hívjuk geberészni. Utána befejeztem Tomi barátom weboldalát, amit megtekinthettek a - www.kiralytamas.hu - címen. Eltelt a nap, leginkább munkával, de azért egy kis alvás és egy kis Assassins Creed is belefért az életbe:)
Vasárnap:
Vasárnapom annak ellenére, hogy hivatalosan is pihenőnap szintén munkával telt. Örültem, mert haladtam, jó érzés volt, hogy a kezem alatt ütemesen kattognak a billentyűk, és mégfontosabb, hogy jól haladtam a munkával is:)
Délutáni szunya ismételten, ha lúd legyen kövér. 1-2 óra játék is belefért az időmbe, gondolván ne csak a rabszolgák sanyarú sorsát éljem.
Hétfő:
Hétfőn sikerült bal lábbal keljek. Az egész napra rányomta a bélyegét ez a hajnali bal láb. Dolgoztam néhány órát, aztán morogva abbahagytam, hogy most már aztán pihenek. A gép előtt görnyedés már-már fizikai fájdalmat okozott, így abbahagytam a munkát. Délután megnéztük Beával a Szökés a Colditz erődből című laza 3 órás filmet, ami tényleg egy nagyon jó film.
Ezekután bevillant az agyamba, hogy eltelt a hétvége úgy, hogy a 4 fal között rohadtam ismét, így szóltam Beának, hogy szedelőzködjünk, átugrunk Orfűre eszünk egy pizzát. Legutóbb 4 éve ettünk abban a vendéglőben pizzát, amikor ott nyaraltunk, de most valahogy élénken élt az emlék, hogy milyen finom is volt az. Nem volt mit tenni, menni és enni kellett. A srácok a vendéglőben szokásosan jó fejek voltak, elmesélték, hogy 3. éve tart zárva a strand, és hogy jelenleg annyian vannak Orfűn, mint egy atomrobbanás után:) A pizza persze ismét remek volt, jót beszélgettünk Beával az úton és a vacsora közben is, így egy remek zárása volt a nem túl eseménydús hétvégémnek a Hétfő este az Orfűi pizzériában.
Hamarosan ismét írok, addig is vigyázzatok magatokra, egymásra, és békében teljen az élet.
Szenti
- szenti blogja
- A hozzászóláshoz belépés szükséges
