Halálfélelem - barát vagy ellenség?

Gondolom abban egyetértünk, hogy a haláltól való félelem minden ember életét átjárja, és úgy van vele, hogy nem szívesen néz szembe ezzel a félelemmel. Amíg fiatalok vagyunk sebezhetetlennek gondoljuk magunkat. Csak megyünk előre és tesszük a dolgunk.

Ám van az úgy, hogy az élet nem kérdez, csak eléd teszi azokat az eseményeket, amelyeket kénytelen vagy átélni. Velem is ez történt.

5 éjszakán át úgy feküdtem le aludni, hogy nem tudtam fel fogok-e ébredni reggel. Össze voltam törve teljesen, rettenetes félelem lett rajtam úrrá. Igyekeztem az eddigi tapasztalataim és tanulmányaim alapján fennmaradni a víz felszínén. Egyszer csak eszembejutott Osho egyik könyve a Halál mint képzelt ellenség című.

Elővettem és éjjelente alvás helyett olvastam.

Meg szerettem volna érteni, hogy mi történik velem, honnan jönnek az érzések, miért ennyire intenzívek. Aztán egyszer csak rájöttem, azért félek ennyire rettenetesen, mert nem éltem (úgy igazán). Annyira megrázó felismerés volt ez, hogy onnantól fogva nem tudtam úgy nézni az életemre, ahogy eddig. Amikor egy ilyen felismerésben van részed, rájöszz, hogy az eddig fontosnak hitt dolgok valójában nem annyira fontosak, és a nem fontos dolgokhoz kapcsolódó döntéseknek nincs tétje!

Aki ismer, tudja, hogy éppen minden összedőlt körülöttem, amit tévesen az életemnek gondoltam, valójában illúzió az egész, annyira illékony. Egyszerűen túl rövid az élet ahhoz, hogy halogass, olyan élethelyzetekbe ragadj bele, amelyek nem építenek, hanem rombolnak.

Ahelyett, hogy most minden erőmet arra fordítanám, hogy újra építkezzek, megállok!, körbenézek, észreveszem, ahogy süt a nap, ahogy a fák levelei által vetett árnyékok táncot járnak, ahogy a madarak csipognak és élelmet gyűjtenek kicsinyeiknek, ahogy a kutyám álmosan nyújtózik a szőnyegen...

Ha állandóan csak előre nézel és rohansz mint egy félkegyelmű, és attól tartasz, hogy pofára esel, csak még gyorsabban fogsz rohanni, és ahogy velem is történt, egyszer csak pofára esel! Ahhoz, hogy az életből minél többet be tudj engedni, fel tudj fogni, bizony le kell lassítani, meg kell állni időnként.

Tudom én is, hogy ebben a világban, meg kell dolgozni azért, hogy ezt meg lehessen tenni, így nekem is újra munkába kell állnom, viszont most már törekedni fogok az egyensúlyra, mert nagyon hamar elröppen még 36 év, és amikor idős koromban visszanézek, azt szeretném látni, hogy nem pazaroltam el az életem felesleges és haszontalan, ámbár sokkal kevésbé fontos dolgokra.

Éld az életed! Igazán!


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hol az elég?

Van, amikor az élet kényszerít térdre