Van ennek értelme?

 Ismét eltelt 3 év, amióta nem írtam semmit ide, hát azóta jó sok minden történt...

Amikor az embert olyan események érik váratlanul, amelyekre nem számít, és amelyek tényleg olyanok, hogy a fal adja a másikat, egyből egyértelművé válik az, hogy mely dolgok fontosak az életben. Aztán telik az idő, ezeknek a dolgoknak egy része megoldódik, másik részét elfogadja az ember és egyszer csak megint azon vesszük észre magunkat, hogy csináljuk ugyanúgy, ahogy előtte, még mielőtt megfogadtuk, hogy most változtatni kell.

Úgy gondolom, hogy annyira nagyon erősek azok a beidegződések, megszokások, hogy hosszú távon szépen vissza terelnek minket ugyanabba a mederbe, ahonnan csak úgy tudtunk kikeveredni, hogy tragédiák sorozatát kellett megéljük.

Egy dolog, azonban mégis más, folyamatosan ott dolgozik az a felismerés, ami felnyitotta az ember szemét, és nem hagy nyugodni a gondolat, hogy pontosan ugyanoda tartunk, amit nem szerettünk volna néhány évvel ezelőtt. 

Valami ilyesmi történt velem is, és most már nem szeretném megvárni azokat az eseményeket, amelyek dózerként verik a fejem a földbe, így most tudatosan változtatok.

A múlt héten hoztam egy elég nehéz döntést és a biztos anyagi megélhetést felcseréltem a saját vágyaim megélésére (felmondtam). Hogy jól döntöttem-e, azt majd az idő eldönti, de az eddig bennem dolgozó feszültség, most egycsapásra megszűnt, így úgy gondolom, hogy megelőlegezem magamnak azt, hogy rosszul biztos nem :)

Egy érdekesebb időszak elé nézek, és bár rengeteg bizonytalanság van még előttem, de mégis úgy érzem, hogy élettel telibb és életközelibb időszak lesz ez.

Az útkeresés folytatódik...



Üzenet magamnak későbbre (a múltkori is segített):

Néha jó megállni, de ismerd fel, hogy mikor kell tovább menni és ne habozz!


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hol az elég?

Van, amikor az élet kényszerít térdre